Gesztenyés a hold?

2013 április 14. | Szerző: Lótuszvirág |

Ma sütit sütöttem Apának szülinapja alkalmából. Közös nagy kedvencünk a dobos torta (viszont ennyire ügyes még nem vagyok), de nála abszolút második az úgy nevezett gesztenyés hold. Van egy piskóta alul, fölötte vajas-gesztenyepürés-rumaromás krém és csokibevonat a tetején. Most először csináltam csokibevonatot olvasztott csokiból és nagyon izgalmas volt. 🙂 Egész jól sikerült még a bevonat is (mármint első próbálkozáshoz képest, viszont a holdformák kiszabásával alaposan megküzdöttem és egy idő után fel is adtam. Hogy miért?

Észrevettem egy ideje, hogy minden egyre silányabb minőségű a piacon. Az első farmerjaimat évekig tudtam hordani, a mostaniakat hízástól-fogyástól függetlenül fél évig, mert egyszerűen pikk-pakk elkopnak és kiszakadnak, ami dizájnos a térdnél, viszont ciki a combtőnél belül. Ma azt is megtanultam, hogy íme, az ipar már a konyhai eszközök alapanyagán is ott spórol ahol tud és oly annyira, hogy az sem számít nekik, így mennyire lesz közveszélyes az eszköz. Ugyanis vannak ezek a szép kerek szaggatók, amikkel pogácsákat lehet szaggatni. Mi ezt szoktuk használni a holdacskák készítéséhez is. Forróvízbe mártjuk és formára szaggatjuk a kész süteményt. Mivel elég sok rétegen kell átküzdeni magunkat, fontos szerepet játszik a szaggató fogója, ami ebben az esetben egyetlen egy darab baromira vékony lemezke volt. Ha egy ici-picit jobban megszorítottam a kelleténél (és még különösebb erőt nem is fejtettem ki rá, de komolyan), akkor már meg is vágta a lemez éle az ujjam. Nem is kicsit. Szóval most nehezemre esik a gépelés, de azért mivel óvatos voltam, a 10 ujjamból 8-at tudok használni. 😛 Kár hogy a hiányzó kettőből a jobb mutató az egyik. Nah mindegy. Amikor erre rájöttem és még a csokibevonatot is törte a nyomorult minden forróvíz ellenére is, késre váltottam és egyszerűen felkockáztam a maradékot. Itt érdekes módon már működött a forró vizes trükk is és a kezemet sem vagdostam össze.

Apának tetszett az ajándék és ez a fontos. 🙂 Én pedig megnyugodhattam, hogy a sütés még mindig megy nekem.

Eszembe jutottak gimnáziumi éveim, amikor ha nagyon feldúlt voltam, miután hazacsattogtam, beettem magam a konyhába és nekiálltam sütni. Szigorúan muffint sütöttem minden ilyen alkalommal és kísérletezgettem, hogy hogyan lesz még puhább, még krémesebb, szinte olvadékony a tészta, vagy hogy ezt, meg azt adom hozzá, hogyan változik az íze, etc. A végeredményt persze hosszasan kóstolgattam is, szóval akkoriban nem fenyegetett az elfogyás esélye. 😀 De jó volt. Kikapcsolt és megnyugtatott. Érdekes módon mindig ezt érzem sütésnél. Főzésnél könnyebben stresszelek és nem mondom, hogy nem rontottam el még süteményt, de olyankor erőt veszek magamon és megcsinálom újra, jobban. Ma is elsőre elszúrtam a piskótát (egy kicsit összeesett), mert már régen készítettem, emiatt pedig nem jól emlékeztem a receptre. Akkor fogtam magam, megcsináltam újra és büszkén árulom el, hogy másodjára tökéletes lett. Habkönnyű, olvadékony, puha. 🙂 Kár, hogy végül egy picikét túlsütöttem. Ilyen már nagyon rég nem esett meg velem, most sem arról van szó, hogy odaégett volna, éppen csak nem aranyló barna volt, hanem egy árnyalattal sötétebb és ettől nem annyira puha és könnyű, mint ahogy szerettem volna.

Ma nagyon sokat takarítottam is, úgyhogy amikor végre leülhettem, az felért egy mennyei áldással. Lassan pedig ágyba zuhanok, csak előtte még megnézek egy részt az egyik kedvenc animémből (kettő van), a Chihayafuruból. Ha valaki olyan animére vágyik, ami bevezetést nyújt a japán kultúra kevésbé ismert arcába, annak szívesen ajánlom. 🙂 De ezen felül is eszméletlenül jó.